Do You Remember the First Time? Kérdezi a Pulp egy remek dala az ismeretség útján őket elindító His ’n’ Hers lemezen. Már hogy ne emlékeznék! A britpop iránti lángolásom tetőpontján sok brit zenekar lemezét meghallgattam, így ismertem a Pulpot már egy ideje az újraalakulás előtt is, de a találkozás velük nem egy szerelem-az-első-látásra történet volt.
A 2011-es Pohodára azzal az elhatározással mentem, hogy ha lemaradok a Pulpról, nem lesz katasztrófa, megnézem őket a Szigeten. Az előttük játszó Madnesstől viszont sokat vártam és keveset kaptam, ezért lógó orral elbaktattam radlert venni és valahogy nem izgatott, hogy ha végigállom a hosszú sort, lemaradok a Pulp elejéről.
Akkor még nem tudtam, hogy ez mekkora seggberúgást érdemlő húzás volt a részemről. Amit a maradék 50 percben kaptam, nem egy sima koncert volt, hanem egy élmény, amit egy darabig biztos nem felejtek el. Az a Pulp koncert olyan volt, amilyennek egy jó koncertnek kell lennie. És ilyen fejjel nagyok is lehet valaki popsztár! Lényegében Jarvis Cocker viszi a hátán a zenekart, a mögötte lévő pár ember már csak a díszlet része.
Ezek után nem volt kérdés, hogy a 2011-es Szigetes koncerten ott leszek, időben! Persze ott már nem volt meg az első alkalom bája, így simán egy jó koncertet könyvelhettem csak el. Az idei Titanic filmfesztivál zenei blokkjában vetítésre kerülő Pulp filmet természetesen szintén nem lehetett kihagyni.
Amit kaptunk, nem (csak) Pulp film volt, sokkal inkább egy film Sheffieldről, a 80-as évek zenéjéről, az akkor született bandákról, akiknek nem jött össze az áttörés és persze a Pulpról, akinek igen. Személy szerint én például nagyon örültem neki, hogy nem pont azt kaptam, amiért a filmre elmentem. 1,5 óra Pulp helyett inkább egy háttér sztorit, egy hely zenei történetét, ahol sok izgalmas zene született.
A 80-as évek Teatcher érája nem egy habos torta volt, Sheffieldben meg pláne nem. Munka nem volt, ha ki akart valaki törni, zenekart alapított. A siker elérése nem volt egyszerű, a filmben rengeteg jó zene szólt, ígéretes bandákat láthattunk, akikről a világ mit sem tud, mert nekik valami oknál fogva nem jött össze az a csoda, ami a sikerhez kell.
Arra, hogy ez pont a Pulpnak sikerül, senki sem számított. Azért ez sem volt egy gyors menet, kellett hozzá 17 év, egy szünet, amíg Cocker egyetemre ment és a dobos által írt Babies (His ’n’ Hers lemez), majd a nagy mázli, konkrétan a Stone Roses balesete és kiesése az 1995-ös Glastonburyről, így a ma már ikonikus Common People megjelenése után pár héttel a zenekar 80 ezer ember előtt játszhatott. Innét pedig már mindenki ismeri a történetet.
A film nem csak menthetetlen zenebuziknak ajánlott, hanem mindenkinek, akit érdekel a (zene)történelem, a 80-as, 90-es évek brit zenéje és az, honnét indult a Pulp.
