Tavaly május 31-én az A38 izlandi napot tartott. Soley alig pár hangszerrel kísért előadását Sin Fang, kíséretben színes előadása követte. Míg az első meglehetősen kellemes, bensőséges, a második kaotikus, rosszul hangosított koncert volt, amin a zene helyett azt fejtegettük, milyen anyagot tolhat Sin Fang, hogy ennyire szétcsúszott. Ennek tükrében nem sok jót vártam a nemrég megjelent új lemezétől, de valaminek, aminek van közös pontja a Sigur Rós-szal, adni kell egy esélyt.
Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jót tett a zenei világnak Björk és a Sigur Rós népszerűsége, hisz a figyelmet Izlandra és az ott található számtalan zenészre irányították. Ilyenből pedig akad rengeteg, hisz mit tud csinálni az ember egy kopár, északi vidéken, mint bent ülni és zenét gyártani, jó zenét gyártani? Talán az ottani beltenyészet az oka, de az izlandi zenészek mind jobbnál jobb szerzeményeket tesznek le az asztalra.
Sindri Már Sigfússon a Seabear nevű zenekar énekeseként kezdte (ennek volt tagja Soley is), majd pár éve szólókarrierbe kezdett. A Rolling Stone által az izlandi Becknek nevezett énekes zenéje annyira nem magába forduló, mint honfitársaié. Első lemezén még egyedül játszott fel mindent, a másodikon a Seabear, az Amiina és a Múm tagjai is besegítettek.
A sorban harmadik, Flowers névre elkeresztelt lemezén még ezt is megfejelte, Jónsi pasija, Alex Somers (a Jónsi & Alex projekten kívül benne volt már a keze számtalan Sigur és Jónsi dalban) segített be neki. Az eredmény pedig legjobb formáit idézi, a Young Boys tökéletes nyitány, már most biztos, hogy az év egyik legjobb száma lesz, és szerencsére az album végigviszi ezt a vidám, napfényes hangulatot, amin a közepe táji ellaposodás sem tud rontani.
A teljes lemez meghallgatható itt.
Végeredmény: Hallgatásra erősen ajánlott 9/10-es.
