A Sziget idén lett 20 éves. 1993-ban még óvodás voltam, így esélytelen, hogy az elsőre emlékezzek, de 2005-től az én emlékezetemben is ott van majd mindegyik Sziget, még ha néha összemosódva is. Biztos vagyok benne, hogy az 1993-2012 különbség sokkal nagyobb, mint az én 2005-2012-m, sőt, még a tavalyi is teljesen másmilyen volt, mint az idei. Ezt én valahol nem érzem bajnak. A mindig ugyanolyan unalmas lenne, ráadásul, ha ismét csak magamból indulok ki, az igények is változnak, ahogy az ember öregszik. Tavalytól például a sátrat sem mertem bevállalni, a napi 2 óra BKV és az ágy valahogy jobban vonzott (persze ennek is megvannak a maga hátrányai, semmi sem rosszabb, mint hajnalok hajnalán a végkimerültség szélén egensúlyozva még várni a HÉV-re, a villamosra, az éjszakai busz hiányában kutyagolni fél órát).
A program
Másik nagy kritika, hogy a program már csak gyenge ismétlése önmagának. Az ismétléssel szintén nem lenne probléma, hisz ha mindig új zenekarokat látna a közönség, nem lennének 1-2 évnél régebb óta működőek (ennek is megvan a fesztiválja mellesleg), sokkal inkább az aktualitás környékén adódnak problémák. Ez a Szigetnél valamiért csak hellyel-közzel tud megvalósulni. De amíg nekem akad napi 2-3 koncert, amire abban az esetben is elmennék, ha valahol a környéken lenne, addig még mindig a megéri faktor felé billen a mérleg nyelve, ráadásul emellett minden évben akadt eddig olyan banda, aminek a koncertjére véletlenül csöppentem és nagyon bejött.
Még akkor is, ha részeg hollandokat kell kerülgetni
Itt azt hiszem tudatosítani kellene, hogy ha rendes zenei fesztivált szeretnénk látni, akkor lehet menni nyugatra, csak utána ne tessék nyavalyogni, ha ott nem lesz lehetőség a fűben fetrengeni vagy fröccsözgetni a haverokkal, mert 2 alkoholt árusító hely van összesen, nincs fű és a koncertek 2-től hajnalig váltják egymást úgy, hogy szusszanni nincs ideje az embernek. A jegyáraknál pedig…idén a már 3 Szigetet túlélőknek volt lehetősége fél áron jegyet venni, az előző éven a diákoknak, és ha nem lenne annyi a külföldi, mint a szemét, akik napi 50 eurót költenek, bizony nem lenne Sziget fesztiválunk, vagy ha lenne, nem ilyen volumenű rendezvény.
De ha már a szemétnél tartunk
Kifejezetten idegesítő volt, hogy ha ki akartam dobni a poharamat, hosszú percekig kellett keresgélnem a kukát, mígnem a legtöbb esetben feladtam és letettem a szemetet az út szélére. Pedig még a külföldi fesztiválozó is kidobja azt a poharat, ha van hova (lásd Pohoda).
Az árak pedig…
Ha a cseh kocsmákhoz szokott pénztárcámnak magasak, de ha Budapest belvárosához viszonyítunk, már nem is tűnnek horribilisnek.
Youtube
Ami újdonság volt, az az online youtube csatorna, melyen jó pár koncertet megnézhetett élőben az otthonmaradt közönség. Az online élmény persze fényévekre van attól, amit a helyszínen él át az ember, de ha valaki 180 cm alatt éli életét és késve ér a koncertekre, annak utólag nem lehet rossz látnia, milyen mutatványsor ment néha a színpadon, amiről a kivetítő kamerája lemaradt, így remélem a koncerteket utólag is elérhetővé teszik valahol.
Amit én a Jézuskától, vagy inkább Gerendai Karcsi bácsitól kérek, az egy pénteki line up minden napra! :)
PS: Aki tudja hol lehet elöl ,,Island”, hátul 32 nyelven ,,Anyádnak bajsza van!” feliratú pólót venni, dobjon egy levelet! Köszi!
Celtic 2012.08.16. 17:14:44